Wodala Barnabás: „Minden embernek feladata, hogy hallassa a hangját”

Hazánk legismertebb acappella csapatának konferansziéja, aki nem mellesleg a biológiatudományok doktora és két gyermek édesapja. Egy stabil énekhanggal és stabil értékrenddel rendelkező igazi karakterrel, Wodala Barnabással beszélgettünk többek között az új felállásról, az új tervekről, egy új kezdeményezésről, de még egy újabb szakmai elismerésről is.

A Fool Moon Acappella Fesztivál keretein belül idén került először megrendezésre a KóSza – Kórusok Szabadon elnevezésű rendezvényetek. Honnan jött az ötlet, hogy Szeged város különböző pontjain kórusok adjanak mini koncerteket?

Feltétlenül fontos megemlítenem, hogy ennek az egésznek a gerincét Miki képezte és tulajdonképpen az ő ötlete volt. Külföldön járva számtalan kórussal találkoztunk, amelyeknek a tagjai nem feltétlenül professzionális zenészek, hanem szimplán lelkes zenerajongók, akik a szabadidejüket az éneklésnek szentelik. Így alakulnak ki kórusok professzionális karvezetővel, akik már nem csak komolyzenei, hanem könnyűzenei műveket is visznek a próbákra. A kóruséneklés ma már mindenki számára elérhetővé vált, nem szükséges hozzá zenei előképzettség. Szeged egy elképesztően gazdag kóruskultúrával bíró város, de az utóbbi időben egyre inkább az jellemző, hogy csupán a kórustagok látogatják egymás koncertjeit. Miki egyszerű és nagyszerű ötlete annyiból állt, hogy ezek a kórusok menjenek ki az utcára, hallassák a hangjukat, mutassák meg csodás harmóniáikat olyan emberek füle hallatára és szeme láttára, akik nem hogy koncertekre nem járnak, de azt sem biztos, hogy feltétlenül tudják, ilyen sok kórus van. 

Lesz ebből hagyomány vagy ez egyszeri alkalom volt?

Elképesztően jól sikerült a rendezvény, és bár eleve hosszabb távon gondolkodtunk, a számtalan pozitív visszajelzés abszolút megerősített minket ebben a gondolatban, így biztosan állíthatom, lesz folytatás.

A tavalyi acappella fesztiválon még Zentai Márk is a csapat részét képezte, időközben azonban kivált az együttesből. 

Amikor Márk csatlakozott a csapathoz, akkor egy évet ígért biztosra. Az ő saját zenekara, a Mörk, mindig is szívügye volt, és azt szeretné teljes erőbedobással csinálni. Szerencsére nagyon jól alakultak a dolgai, és mi szívből örülünk annak, hogy beteljesülhetnek az ambíciói. És bár egy évet ígért, két évet töltött el velünk. Végül meghozta ezt a döntést, ami nem volt könnyű. Úgyhogy Márkunk már nincs, viszont van nekünk egy Vavra Bencénk. (Mosolyog.)

Hogyan merült fel az ötlet, hogy Vavra Bence legyen a hiányzó ötödik hang?

Bencét már ismertük korábbról, mint kiváló vokalista, illetve különböző formációkban is láttuk. Érdekes, hogy Márk is pont rá gondolt potenciális utódjául, úgyhogy nagyon egy irányba vezetett minden szál. Bencéről tudni kell, hogy nem véletlenül énekel annyi helyen, hisz ragyogó hangú tehetség.  Mivel a vokális zene közel áll a szívéhez, nagyon könnyen tudott igazodni a csapat szellemiségéhez. Sőt, nem is kellett igazodnia: az első percben felvette velünk a ritmust.

Úgy tűnik, hogy Bence a tehetségén túl szerencsét is hozott a Fool Moon életébe, hiszen az I. Moszkvai Tavaszi Acappella Fesztiválon 1. helyezést értetek el.

Márk akkor még állandó tag volt, de arra az időre neki már pont volt egy koncertje, úgyhogy Bence számára ez igazi próbatétel volt, rögtön fejest kellett ugrania a mély vízbe. Mivel rengeteg helyen kellett fél órás műsorokat adnunk, ez még inkább meggyorsította Bence velünk való együttrezdülését a színpadon. Az pedig, hogy ez milyen jól sikerült, bizonyítja, hogy a kis létszámú acappella csapatok kategóriáján belül elhoztuk az első díjat, ami azért is nagy szó, mert 168 csapat vett részt a megmérettetésen, és a mi kategóriánkban körülbelül 100 csapat indult. Remekül éreztük magunkat, nagyon mókás szituációkba keveredtünk. Minden szempontból hatalmas élmény volt, és nagyon sokat fejlődtünk. 

Az együttes életében meghatározó szerepe van az intelligens humornak. Gondolom, ez mind a külföldi, mind a hazai területen nagyban hozzájárul a produkcióitok sikeréhez.

Törekszünk mindent viccesen felfogni, de ez nem tudatos. Mi a kezdetektől fogva így viccelődtünk egymással és ezt most már a színpadon sem rejtjük véka alá. Nagyon örülünk, hogy a közönség érti a poénokat és velünk tud nevetni, mert ez tényleg belülről jön, mi ilyenek vagyunk, ha akarnánk, akkor sem tudnánk máshogy poénkodni. De stand-up showba azért nem fog átmenni a műsor! (Nevet.)

A humorotok mellett viszont nagyon stabil értékrenddel is bír a csapat együtt és külön-külön is. Te magad is láthatóan hangot adsz a közösségi oldaladon az esélyegyenlőség és a szolidaritás elveinek.

Van köztünk egy olyan egyezség, hogy markáns politikai vagy társadalmi szerepvállalással kapcsolatos dolgokat nem viszünk a színpadra. Viszont én magánemberként egyre fontosabbnak tartom, hogy hallassam a véleményem. A világ az utóbbi időben egy olyan irányba kezdett el menni, amivel nem féltétlenül értek egyet. Azt gondolom, hogy minden embernek a feladata, hogy ha valamivel nem ért egyet, igenis hallassa a hangját, mivel mások eltérő nézőponton ugyanúgy hallatják, sőt… Törekszem arra, hogy részemről ez ne háború legyen, hanem eszmecsere. De csendben maradni nem fogok. 

A csapatban mindenkinek megvan a maga szerepe. A te szereped a konferanszié. Ez véletlenül alakult így vagy tudatosan készültél rá a kezdetektől?

A csapatban a szerepek teljesen spontán alakultak ki. Ami a konferálást illeti, a többiek észrevették, hogy ez egy nekem való feladat, ráadásul szeretem is csinálni. De tényleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe, legyen az akár egy háttérmunka, stúdiózás, ügyintézés vagy más, a közönség számára kevésbé látható feladat. Nagyon örülök, hogy mind az öten rendelkezünk olyan képességekkel, amelyek külön-külön is erősítik a csapatot.

Koncertek végén szintén kellő humorral megfűszerezve promotálod a lemezeiteket, miközben a világ egyre inkább az online tartalomfogyasztás irányába tendál. A Fool Moon álláspontja ebben a kérdésben a fizikai formátum vagy az online streaming felé hajlik?

A helyzet az, hogy a világban történő technikai fejlődésnek útját állni nem lehet és nem is érdemes. Én például Spotify felhasználó vagyok, ez nem titok, és bár rendelkezem egy nagyobb lemezgyűjteménnyel, szerintem vesztes álláspont azt hangoztatni, hogy az emberek csak CD lemezek vásárlásával fogyasszanak zenét. Viszont a koncertek végén annyira jól esik adni valamit a közönségnek a koncertélményen túl! Egy letöltési linket nem lehet a másik ember kezébe adni. Egy albumnak van ízléses grafikája, alá tudjuk írni, aktualizálni tudjuk az adott estére. Mi ezért ragaszkodunk a lemez formátumhoz, nem pedig a gazdasági okok miatt.

Legutoljára a Trónok harca főcímdalának acappella átirata, illetve a Krumplis Hal névre elkeresztelt Bud Spencer és Terence Hill filmek dalaiból álló válogatással rukkoltatok elő. Jól érzékelem, hogy készülőben van egy filmzenei album?

Nem titok, hogy benne van a tarsolyban egy olyan lemeznek az elkészítése, amin filmdalok hallhatók acappella változatban, de hogy mikor készül el, azt ne kérdezd. (Nevet.) 

Mészáros Tomi több formáció tagja és szóló dalai is jelentek meg, Molnár Gábor profi szinten fotózik és animációkat készít, Németh Miki a holland Rock4 acappella csapat tagja, Vavra Bence életében pedig ott a ByTheWay. Ennek fényében hogy lehetséges összeegyeztetni a fellépéseket? És akkor a próbákról még nem is beszéltünk…

Igen… hát a logisztika nem egyszerű, valóban. (Nevet.) A próbákat általában a fellépésekhez igazítjuk vagy valami más olyan eseményhez, amikor együtt van a csapat. Mindenkinek megvan a maga kötelessége és olyan érdeklődési köre, amitől nem akarunk és nem is nagyon tudnánk elszakadni. A számítástechnika itt viszont nagyon sokat segít: van az együttesnek egy közös naptára, amire mindenki rálát, valamint van az együttes minden tagjának külön naptára, amire szintén mindenki rálát. Ez így azért jelentősen megkönnyíti az egyébként valóban nem könnyű egyeztetési feladatokat.    

Mint biológus doktortól és mint acappella előadótól szinte muszáj megkérdeznem beszélgetésünk végén, hogy mit lehet tenni a különböző megfázásos betegségek elkerülése érdekében? Van-e valami biztos módszered, személyes tanácsod?   

Erre biztos módszer nincs, de a kockázatokat azért nagymértékben lehet csökkenteni. Tudom, hogy az egyik legnehezebb dolog, de muszáj időt szánni a pihenésre. Nem kell megvárni azt az állapotot, amikor az emberből űzött vad lesz, abból semmi jó nem sül ki. Én például rendszerint olyankor fázom meg, amikor túlhajtom magam. Hogy melyik fontosabb: a lelki vagy a testi egészség megőrzése, ez szerintem lelki beállítottság kérdése, hiszen aki szenzitívebb, izgulósabb típus, annál valószínűleg nagyobb szerepe van a lelki tényezőknek. Pihenésre viszont mindenkinek nagyon nagy szüksége van, de természetesen ne felejtsük el a gyümölcsöket, zöldségeket, a változatos táplálkozást. A megelőzésnél nincs fontosabb. Ilyen szempontból pedig a bőséges vitaminbevitel és folyadék-utánpótlás az alfája és omegája mindennek. 

Takó András

Fotók: Höltz Gergely, Nagy Sugár

SOS: A The Corrs segélykiáltása egy élhetőbb világért

Hazánkban a 2000-es évek elején kiemelkedő popularitást élvezett a The Corrs együttes. Kicsit mindig is szembe úsztak az árral, ugyanis a „mesterségesen létrehozott” popcsapat formációkkal és klisé dallamokkal ellentétben ők mindig is önmagukat adták: négy, ír gyökerekkel rendelkező testvérről van szó, aki mellőzve minden manírt és sztárallűrt, egyszerűen önmagát adta.

Itthon a 2000-ben megjelent In blue, valamint a 2004-es Borrowed heaven lemez dalai által lettek a rádiók által felkapottak, és bizonyos vagyok, hogy aki akkoriban rendszeres rádióhallgató volt, az ő fülükben most is ott csengenek olyan dallamok, mint a Breathless, az Angel, vagy a Summer sunshine.  A négy testvér 2006-tól kevésbé populárisabb projektekbe vagy szóló karrierbe kezdett, a lányok az anyaság örömei elé néztek, és 10 év elteltével a Home című lemezük után 2015-ben jelentkeztek a White light című 12 dalos, elképesztően minőségi, ám annál kevésbé ismertté vált lemezzel. 

 

Idén novemberben jön a The Corrs 7. stúdióalbuma, mely a Jupiter calling címet viseli. A lemez első számú kislemezdala az SOS, mely ez esetben túl a Save Our Souls kifejezésen más rövidítéssel (is) bír: Song of Syria (Szíria dala). A csapat ezúttal végképp nem kötött kompromisszumot semmivel és senkivel és minden olyan dallamot, gondolatot összegyűjtöttek az új albumra, amelyet szerintük 2017-ben nem lehet véka alá rejteni. A dal teljes vállszélességgel kiáll a menekültek oldalán, felteszi a kérdést, hogy mi van abban az esetben, ha valójában a hazugság az igazság, és arra is, hogy vajon miért nem hallja meg a világ egyik fele a másik felének segélykiáltását. Emellett a megbocsátás, a béke és a szeretet értékei felé tereli a hallgatóságot. A dal egyszerűsége, fülbemászó dallama, a megszokott ír hangzásvilág és Andrea Corr bársonyos hangja - és remélhetőleg a The Corrs rajongók szellemisége - kis léptékben vezet egy szebb, új világ felé, ahol az értéket képviselő emberek nem vonulnak vissza, hanem intelligens módon, művészi eszközökkel kifejezve hallatják a hangjukat.   

 

Takó András
Fotók: The Corrs - Official Facebook page

Szeder-Szabó Krisztina: „Nagyon szeretem, amikor különböző művészeti ágak találkoznak”

Ma már az egész ország kívülről fújja, fütyüli, és énekli a Reggeli dalban elhangzó bölcsességet, mely szerint „bármi lehet ma még belőlem”. Szeder azonban mindig is meg volt győződve arról, hogy neki ebben az életében az éneklés a legfőbb feladata, amelytől még a göröngyös út sem tántoríthatta el.  

Azon gondolkoztam miközben készültem a beszélgetésünkre, hogy ha valaki, akkor te aztán tényleg nagyon hosszan tartó, kemény munkával értél el oda, ahol most vagy. Honnan merítettél erőt és hitet, hogy meg tudj birkózni a kezdeti nehézségekkel, pofonokkal?

Nem volt egyszerű, való igaz… Az első Szeder lemezt még egy Indiegogo kampány keretén belül, kvázi rajongói támogatással készítettük el, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segítette a Hab a tetején lemez megszületését.  Engem mindig is hajtott az a tudat, hogy nekem ez a feladatom, és hogy igenis van helyem ebben a szakmában. De bevallom, huzamosabb ideig sosem érdekeltek annyira az akadályok, mert valahol a szívem mélyén mindig is éreztem, hogy sikerülni fog, hogy egész egyszerűen sikerülnie kell. 

A zenekarod háza táján sok minden történt a kezdeti felállás óta...

Úgy hozta az élet, hogy most egy teljesen más zenekar van körülöttem, mint akikkel kezdtem. Ennek oka, hogy amellett, hogy valaki kiváló hangszeres tudással bír, nagyon fontos az is, hogy emberileg is passzoljatok, ha már együtt muzsikáltok. A korábbi felállással is egy húron pendültünk, csak én időközben meglovagoltam egy hatalmas változáshullámot, ami újításokat hozott az életem szinte minden területére.  Úgy érzem, a mostani énem és a mostani zenekari felállás között teljes mértékű az összhang. Minden a lehető legjobb irányba halad. (Mosolyog.)

Régóta követem a munkásságod és arra lettem figyelmes, mintha egyre inkább előtérbe kerülne a nőiességed. Ez a dalokban „csupán” hallatszódik, de a fotókon egyértelműen látszódik is. Ez egy tudatos belső munka volt vagy ösztönös folyamat?

Ennek oka ugyanaz a magánéleti változás, amire korábban is utaltam. Vége lett egy hosszú távú párkapcsolatnak, a zenekar is megváltozott körülöttem… Tulajdonképpen elkezdtem azt az utat járni, amit érdekes módon a korábbi dalaimban már megénekeltem. Ez egyébként nagyon érdekes, hogy a tudatalattimban és a dalokban már hamarabb megjelentek azok a képek, amelyekből végül valóság lett. A nőiességre visszacsatolva ezt a gondolatmenetet azzal a hasonlottal tudom elmagyarázni, mint amikor a kicsi lány elindul a sűrű, sötét erdőbe, majd elkezd tapasztalni, elkezd megélni dolgokat, aminek a végeredménye az lesz, hogy a kicsi lányból egy érett nő lesz, aki kompromisszumok nélkül felvállalja önmagát a nőiességével együtt.

A 2016-os Táncolj velem, élet! lemezen található egy dal, aminek a címe  Kezem a hátadon, és ami egy nagyon fájdalmas élethelyzetet illetve lelki vívódást fogalmaz meg. Én még nem is találkoztam eddig soha olyan dallal, ami ilyen gyönyörűen ragadná meg azt a bizonyos érzést, amiről ez a dal szól…

Igen, számomra is ez az érzelmileg legmegterhelőbb és legsűrűbb dal a lemezen. Amikor egyre inkább elkezd önmaga lenni az ember, amikor kiáll amellett, amiben foggal-körömmel hisz, és ki meri mondani azt, amit őszintén érez, akkor észreveszi, hogy sajnos a körülötte lévő emberek nem mindegyikével képes egy rezgésszinten mozogni. Nagyon fájdalmas, de sajnos egy idő után el kell engednünk embereket, helyzeteket. Számomra ez kiváltképp fájdalmas, mert alapból rendelkezem egy olyan segítő attitűddel, hogy szeretném mindenkiből kihozni a maximumot. Viszont nem lehet mindig mindenkivel egy irányba, egy tempóban haladni… Sajnos.    

Az eddig megjelent két nagylemezed között két év telt el, azonban több olyan dal is született ez alatt az idő alatt, amelyek nem kerültek fel a második albumra: Budapest; Tündérdisznó; Támogatós; Piaci sanzon. Mi lesz az ő sorsuk?

Ez azért vicces, mert ezeket a dalokat írtam legelőször. Ezek már az első lemez megszületése előtt is megvoltak. A Hab a tetején készítésénél anyagi okok játszottak közre, meg voltak szabva a keretek. A második lemez kapcsán pedig annyira mások voltak az irányvonalak, hogy úgy éreztem, nagyon elütne a Táncolj velem, élet! koncepciójától. Pont ezért találtam ki, hogy ezeket a dalokat, amelyeket most felsoroltál, vegyük fel franciául! Illetve még két dalt, az egyik a Lazsa dal, a másik pedig a Piros kabát, de ezek ugye már korábban megjelentek magyarul. Alapvetően csak francia lett volna a lemez, de mivel nem adtuk még ki magyarul ezeket a dalokat, úgy érzem, megérdemlik, hogy a magyar szöveggel is felvegyük őket. Így kvázi lesz majd ennek az anyagnak egy A és egy B oldala. Ez egyébként hamarosan napvilágot lát.  

Eddig minden Szeder videoklip (Reggeli dal; Szél; Feri feneke) valóságos kreativitásbomba és igazi felüdülés a sok stúdióban forgatott imidzs kliphez képest.

Nagyon szeretem azt, amikor művészetek és különböző művészeti ágak találkoznak. Nekem nem az a fontos egy klipben, hogy zenéljük a hangszereken és közben jól nézzünk ki. Egy új, önmagában is létjogosultságot élvező művészi produktum megalkotása a célom minden egyes klipnél. Épp ezért minden esetben nagyon körültekintően választottam meg, hogy kikkel szeretnék együtt dolgozni. Inkább legyen kevesebb klip, de azok tényleg legyenek lehetőség szerint minél igényesebbek.

A Feri feneke című dalodról és a hozzá készült videoklipről sokat olvashattunk, én most viszont arra lennék kíváncsi, hogy gyerekkorodban nézted-e a Pokemont és ha igen, melyik volt a kedvenc pokemonod?

Nem néztem a Pokemont. Én Dragonballt néztem! (Nevet.) A Pokemon az később jött be és akkor már cikinek számított az én koromban, a Dragonball viszont jóval korábban ment a tévében. Sailor Moont sem néztem, aminek az oka, hogy sosem voltam tipikus lányos kislány. Mi az öcsémmel Dragonballt néztünk és nagyon szerettem. Tényleg. (Nevet.)  

2015-ben Bécsben az Eurovízió nagyszínpadán Csemer Boggie mögött vokálozhattál egy olyan békedalban, amelynek színpadi előadásában a vokalistáknak is kiemelkedő szerepe volt. Milyen érzésekkel emlékszel vissza erre a kalandra?

Elképesztően fárasztó volt. A végére már mint akik robotokká váltak, úgy éreztük magunkat. Persze az, hogy egy akkora arénában, profi körülmények között, élőben énekelhettünk a fél világnak, az egy hatalmas és életre szóló élmény volt, amit sosem felejtek el. És ahogy mondod, fontos szerepünk volt, hiszen Boggie mellé kellett állnunk, igazi csapatmunka volt és mi is részese voltunk, hogy közvetítsük azt a nagyon fontos – és talán egyre fontosabb – üzenetet, amit a Wars for nothing képvisel.  

Ha jól tudom, volt egy nagyon parádés élményed az azt megelőző évi eurovíziós győztessel, Conchitával.

Az tényleg egy nagyon vicces sztori! (Nevet.) Azt tudni kell, hogy az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Bécsi Állami Operaházban léphettünk fel négy másik eurovíziós versenyzővel. Conchita volt az est sztárvendége, elénekelte a Rise like phoenixet, rendkívül jól. A fináléban viszont olaszul énekeltük a Traviátát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy sorban álltunk, mindenki teljesen elöl volt, de össze-vissza. Ráadásul egy élő televíziós közvetítés volt, ahol mindenki nagyon izgult.  Conchita azonban nem tanulta meg a Traviátát. Vagy nem szóltak neki, vagy nem tudta, hogy neki is énekelnie kell a fináléban, ezt nem tudom. És bár nem vagyok egy nagy növésű ember, Conchita megpróbált elbújni mögöttem. (Nevet.) Fogalmam se volt, hogy mit csináljak, hiszen Conchita azt szerette volna, hogy elrejtsem, de hát mégis ő volt a sztárvendég, aki nem bújhat el csak úgy. Végül megoldódott a szituáció: Juan Diego Flórez középre invitálta, ahol végül is nem kellett énekelnie, csak nagyon szépen mosolyognia.  

Ha nem is az Eurovízió nagyszínpadán, de idén június 9-én a Müpában állhatsz a zenekaroddal a nagyérdemű elé, melynek hírét kitörő boldogsággal és hálával újságoltad néhány hete a közösségi oldaladon.

A Müpában fellépni hatalmas megtiszteltetés és azt gondolom, hogy nagyon nagy elismerést és szakmai visszaigazolást jelent. Egy abszolút profi csapat segíti a felkészülésünket, szinte bármit kitalálunk, a Müpa munkatársai segítséget nyújtanak a megvalósításhoz. Látványvilágát és hangzásvilágát tekintve is nagyon izgalmas, monumentális koncert lesz, amire nagyon sok szeretettel várjuk a kedves közönséget.  

Feltételezem, meglepetés vendég is lesz.

Természetesen lesz, de ő még egyelőre meglepetés. (Nevet.)

Takó András

Fotók: Nagyillés Szilárd, Fejér János

(Az interjú 2017 májusában jelent meg a Kultúrprojekt Online Magazinban.)

Nagy Lili: „Hiszek abban, hogy ha nagyot álmodok, akkor az teljesülni fog ”

Egy aranytorkú lány Hódmezővásárhelyről, aki kezdetben a vidék legjobbjaitól tanult, ma pedig már a hazai jazzélet legnívósabb helyszínein léphet fel, és az ország legjobbjaitól tanulhat. Nyakamat teszem rá, hogy hazánk egyik legmeghatározóbb (jazz)énekesnőjévé fog avanzsálódni az elkövetkező években, évtizedekben. Nagy Lili a beszélgetőtársam. 

Emlékszem, amikor 2015 februárjában nagyközönség előtt debütáltál Szegeden az IH Rendezvényközpontban, és arra is, hogy azon az estén egészen elképesztő energiák szabadultak fel.

 

Igen, csodás este volt! Egykori énektanárom, Károlyfalvi Krisztina volt az, aki ezt az egész koncertet nyélbe ütötte, ő indított el az utamon a jazz irányába. Nagyon sokat köszönhetek neki, többek között általa ismertem meg Blaho Attilát is, akinél kezdetben zongorázni tanultam, később pedig kollégák lettünk. Teljesen meglepett, mikor Matthew (Matthew Mitchell – gitárművész) megjelent a koncerten. Nem tudtam róla, hogy trióban fogunk játszani. De nagyon örülök, hogy így alakult, mert ahogy magukkal ragadtak a fiúk, az valami egészen hihetetlen élmény volt. A műsor végén Kriszta elkérte a mikrofont pár szóra. Emlékszem, sírt… Én is sírtam… Mindenki sírt. (Nevet.)  Nagyon megható és szép pillanat volt. 

Jelenleg a Kodolányi János Főiskola jazz szakán folytatod a tanulmányaidat, és valami azt súgja, most is a legjobb kezekben vagy.

Igen, abszolút. Egyik tanárom Pély Barna, aki egy megismételhetetlen figura. Hatalmas energiákkal rendelkezik és ezt abszolút át is tudja adni. Egyszerűen minden zenésznek képes valami újat tanítani. Elképesztően energikus és mindig tele van ötletekkel, nem is tudom, hogy csinálja. A jazz vonalat Kazai Ágnes erősíti, a klasszikus éneket pedig Farkas Erzsébettől tanuljuk.  Mindhármukat nagyon szeretem és őszintén nagyon boldog vagyok, hogy a Kodolányira járhatok.

 
Több saját formációd van, illetve több formáció kapcsán találkozhatunk a neveddel, mint közreműködő. Lilin Quartet, Balogh Tamás Quartet feat. Nagy Lili, WorldWide, Lilin – Blaho Attila Duó. Kifejtenéd, hogy az egyes formációk mit takarnak pontosan?

A Lilin Quartet a legfrissebb formáció, aminek a különlegessége, hogy a zenekar a Kodolányin formálódott. Bevallom, pár hónapja még nem is gondoltam volna, hogy ezekkel a srácokkal együtt fogok játszani. A Magyar Jazz Ünnepe egy rendezvénysorozat, melynek keretén belül április 6-án a Budapest Jazz Clubban mi képviselhettük az iskolát. Annyit készültünk a koncertre és mindeközben olyan jól éreztük magunkat, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk a közös zenélést, így megalakult a Quartet. A Balogh Tamás Quartet feat. Nagy Lili egy egyszeri felállás volt a Zeneakadémián, ahol a WorldWide dalokat zenekarra áthangszerelve adtuk elő. A Lilin - Blaho Attila Duó is inkább alkalmi formáció. Olykor kiegészül egy vendég zenésszel, mint például az algyői Újévi Koncertünkön Benedek Áron trombitással, vagy az Ella Fitzgerald emlékesten Matthew Mitchell gitárművésszel. Nagyon szeretek Attilával zenélni, mindig örülök, amikor hív. Továbbá alapítottunk egy új zenekart is, melynek tagjai Almássy Márton, Benedek Áron, Szabó Dániel Ferenc, Szeifert Bálint és Ifj. Tóth Pisti. Áronnal közösen írjuk a dalokat, már el is készült pár dal demója. Terveink közt szerepel, hogy felvesszük őket stúdióban és szeretnénk majd lemez formájában is megjelentetni.

Az elmúlt hónapokban annyi médiaszereplésed, tévés és rádiós interjúd volt, hogy csak kapkodtam a fejem. Az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen a sokat futtatott sztároknak sincs több…

Ezeket nem én intéztem. De tényleg. Ez az Élet volt. Én csak megyek, ahova hívnak. (Nevet.) Igazság szerint én is kapkodom a fejem, hiszen nincs menedzserem, és ennek ellenére mégis nagyon szépen alakulnak az események. Egyébként képzeld, a szerencseszámom a 22, és mostanában ahova csak megyek, mindenhol ezzel a számmal találkozok. Persze, lehet rá azt mondani, hogy beképzelem, de olyan pozitív energiák áramoltak felém az elmúlt időszakban, hogy azt gondolom, a mostani életszakaszom kulcsfontosságú lesz majd a jövőre nézve.

Április 1-jén a Zeneakadémián adtatok koncertet a Balogh Tamás Quartettel. Ha jól tudom, az egyik gyerekkori álmod vált valóra azzal, hogy felléphettél a Zeneakadémián.

Óriás élmény volt! Beléptem a Zeneakadémiára, és mintha egy gyönyörű palotában lettem volna. El is tévedtem. (Nevet.) Boldog vagyok, hogy szerzőként és előadóként állhattam a színpadon ezekkel a tehetséges zenészekkel, tényleg egy álmom vált valóra. Na meg az, hogy saját öltözőm volt a Zeneakadémián! Hát ez egy csoda! Biztos, hogy egész életemben emlegetni fogom ezt a napot.

Az Opus Jazz Clubban a Sárik Péter Trióhoz csatlakozhattál két, szintén nagyon tehetséges énekes tanonccal: Munkácsy Eszterrel és Szász Ágnessel. Sárik Péter hatalmas szakmai tekintéllyel bír. Mivel érdemelted ki, hogy a szárnyai alá vegyen?

Péterrel először 2016 májusában találkoztam Marosvásárhelyen, a VIII. Nemzetközi Egyetemista Jazz Fesztiválon, ahol megnyertem a legjobb énekesnek járó díjat. Péter az egyik zsűritag volt és felfigyelt rám, majd a díjátadó gálán zenéltünk is együtt, ami óriási siker volt. Az egy dolog, hogy megnyertem a versenyt, de az, hogy hónapokkal később Sárik Péter felhívott azzal a szándékkal, hogy egy közös koncertre invitálna, úgy gondolom ez volt a legnagyobb szakmai elismerés, amit kaphattam.     

A WorldWide egy populárisabb hangvételű projekt, melyben Balogh Tomi a társad, de az sem mellékes, hogy mint zeneszerző és szövegíró ebben a formációban mutatkoztál be.

Tomival először a Lamantin Jazz Táborban találkoztam Szombathelyen. Egy esti jammelés után odajött hozzám, és nagyon gyorsan közös nevezőre találtunk, ami a zenélést illeti.  Rá néhány hónapra megkeresett, hogy vannak ötletei, és hogy benne lennék-e. Azonnal igent mondtam, mivel addig csak feldolgozásokat énekeltem, de egészen más az, ha magadból is tudsz adni. Korábban már írogattam otthon dalszövegeket, melyek Tomi zenéi által méltó köntöst kaptak.

A Too nice volt az első WorldWide dal, melynek szövegét te írtad angol nyelven és a környezettudatosságról, bolygónk megóvásáról szól. A mindennapi életedben is ilyen planétás vagy?

Igen, igyekszem. És buzdítom erre a környezetemben élőket is, hogy figyeljük oda, legyünk környezettudatosabbak. De ez a dal kicsit túlmutat önmagán, mert a lényege az, hogy óvjuk a bolygónkat, de ott van az is, hogy figyeljük oda egymásra. Úgy gondolom, hogy a zenélésben is hatalmas kincs, ha olyan zenészekkel dolgozol, akik kölcsönösen figyelnek egymásra.

A minap Blaho Attilával és Matthew Mitchell-lel emlékeztetek meg Ella Fitzgerald életéről és munkásságáról. Szerintem sokkal több hasonlóság van közted és Ella között, mint ahogy azt gondolnánk.

Hát nagyon boldog lennék, ha egy olyan életpályát tudnék befutni, mint Ella!  (Nevet.) Úgy gondolom, hogy amellett, hogy tehetséges volt, az ő életében a szerencse is nagyban közrejátszott.  Úgy tudom, szakmai pályája akkor kezdődött mikor Chick Webb felkarolta őt, majd zenekarával a Savoy báltermében zenélhetett, ahol sokat tanult a zenészektől és nagyon sok tapasztalatot szerzett. Nekem egyébként Attila és Matthew olyanok voltak, mint Ellának Chick Webb. (Nevet.) Engem ők karoltak fel már fiatalon, és Ella is nagyon fiatalon kezdte. Az életrajzáról szóló könyvben olvastam, hogy ő is nagyon izgulós volt. Ez teljes mértékben igaz rám is. Amíg nem érek fel a színpadra, nagyon izgulok. Utána már, ha fent vagyok, elmúlik, de az előtte lévő tíz percben szoktam idegeskedni.

„Válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz és soha többé nem kell dolgoznod.” – Confucius ezen bölcseletét a közösségi oldaladon osztottad meg. Ha szívvel közelítek ehhez a gondolathoz, akkor azt mondom, hogy „Ez olyan csodálatos!”, azonban ha aggyal, akkor azt mondom, hogy „Naiv lányka, nem tudja még, milyen az élet.”

Reménytelenül bizakodó és álmodozó vagyok. Most még. (Nevet.) Remélem, a későbbiekben is ilyen maradok. Hiszek abban, hogy ha nagyot álmodok, akkor az teljesülni fog. Eddig úgy tűnik, ez beválik. Az éneklést és a zenélést választottam hivatásomnak, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ebből meg tudjak élni és meg tudjak állni a saját lábamon.

Hamarosan ismét útjára indul az X-faktor, ahol egyre több az ún. direct casting, vagyis egyre gyakoribb, hogy még kevéssé ismert tehetségeket, elfeledett előadókat, vagy épp vokalistákat keresnek meg. Őszintén, ha téged megkeresnének, elvállalnád?

Az az igazság, hogy engem már négyszer megkerestek Facebookon, ugyanazzal az üzenettel. Állítólag hallották valahonnan, hogy nagyon szépen énekelek, de egyébként fogalmam sincs, hogyan találnak meg. Eddig mind a négyszer nemet mondtam. Én azt vallom, hogy az a jó, ha szépen, fokozatosan, kellő szakmai alázattal haladok előre az utamon. Hiába kapnának fel egy hónapra, utána úgyis mindenki elfelejtené, hogy ki az a Nagy Lili. 

Visszaemlékezéssel kezdtük, zárjuk is visszaemlékezéssel a beszélgetést. Mi még talán pont abba a korosztályba tartoztunk, akik gyermekként megélhették a nagy húsvéti locsolkodásokat, vendégvárásokat. Kisfiúként elindult az ember egy kölnivel, majd hazatért egy halom csokival és nem kevés pénzzel. A lányok kevésbé voltak ilyen szerencsések… Vidéki lányként okoztak számodra valamilyen „traumát” a húsvétok?   

Igen. A kölnis locsolás az nekem mindig konkrét trauma volt. Mindig vártuk a locsolókat, mindig jöttek, és mindegyiknek büdösebbnél büdösebb kölnije volt. (Nevet.) A nap végére iszonyú szaga lett a hajamnak, ami még többszöri hajmosás után is megmaradt. Később aztán az osztálytársaim áttértek arra a taktikára, hogy vízzel locsoltak. Nem tudom, hogy tudtad-e, de délután elvileg a lányok locsolkodnak. A srácok mindig délután jöttek és óriási vízi csatákat vívtunk. Vödörrel. Telibe. (Nevet.) Azt úgy már nagyon élveztem!   

Takó András    

Fotók: Mészáros Kata, Sz.Tilda Panna, Zsótér Bence

(Az interjú 2017 áprilisában jelent meg a Kultúrprojekt Online Magazinban.)